Itt a rettegett, új SCS-103-as sebességmérő berendezés!
Ámde!
Nem kell azért annyira megijedni attól, hogy nem lehet védekezni a túlmisztifikált kütyü ellen! Eddig csak szörnyűségeket hallhattunk a berendezésről, hogy így meg úgy tesztelték és nem lehet blokkolni és hogy jujj meg jajj és...
Ez több síkon is bukik.
Először is: Magyarországi használatához eddig nem léteztek papírok.Másik ok, hogy eddig nem is használták a készülékeket, csak a két ünnep között fognak szolgálatba állni. A POWERTUNING-nak nyílt lehetősége először tesztelni ezeket a berendezéseket. Csak és kizárólag jó hírekkel szolgálhatunk. Két autóval teszteltük az SCS-103 tudását. Az egyik BLINDER-rel, másik pedig egy KIYO-val szerelt BMW. Mindkét gépjármű jól szerepelt a teszten. 50-60 méteren kívül nem lehetett befogni egyik autónkat sem, pedig ugye, elvileg 250 és 2000 méter között blokkolják a mérést. Tehát jobban teljesítettek, mint amit a gyártók állítanak azokról. A két tesztautó: Az ezüst színű BMW-n elöl-hátul 4-4 BLINDER, míg a kék színű testvérén ugyanebben az elrendezésben 4-4 KIYO transzponder teszi a dolgát. 
Tehát nem kell nagyon megijedni a szerkezettől, nem veszik át az uralmat a sci-fi-kből ismert halálhozó robotok SCS-103 álruhába bújtatva.
Éjjellátó berendezéssel is fel vannak szerelve a masinák, de ilyennel már korábban is találkozhattunk.
Gyakorlatilag semmi extra nem található bennük, inkább egy testbe helyezték az eddigi traffipaxok összes képességét.
Egyedüli újítás a GPS és a GPRS alkalmazása. Az előbbi a bizonyítási eljárás során kap szerepet, hiszen a pontos helyet már koordinátákkal párosítja a készülék, az utóbbi pedig lehetővé teszi az adatok azonnali továbbítását a központi adatbázisnak, hogy ne lehessen módosítani, esetleg eltüntetni adatokat a rendszerből. Sőt, a rend őre már bele sem tud nézni a készülék adatbázisába.
Lássuk, hogy is néz ki a berendezés! 
|