Nem is tiltott a lézerblokkoló?!
![]() "Nem csak az érzékelőket, hanem azokat is, amik maguk is bocsátanak ki jeleket a mérés eredménytelensége érdekében, azt tudom mondani, hogy mindenféle jogkövetkezmény nélkül lehet birtokolni és használni."Jámbor István alezredes ORFK Közlekedésrendészeti osztályvezető A 175/2003-as Kormány rendelet, az ORFK alezredesének nyilatkozata, valamint a Kalocsai Városi Bíróság végzésében foglalt megállapítás szerint természetesen továbbra is kijelenthető, hogy a lézerblokkolók használata és birtoklása hazánkban nem tilos. Csakúgy mint eddig továbbra is javasoljuk, hogy a lézerblokkolókat az esetleges sebesség korrekciót követően kapcsoljuk ki és így biztosítsunk lehetőséget arra, hogy a megfelelő sebességet megmérhesse a mérőeszköz. Továbbá természetesen igaz, hogy egy be nem kapcsolt, vagy csak a gépjárműbe beszerelt, de be nem üzemelt eszköz nem is akadályozhatja a mérést. A fenti bírósági végzés teljes anyagából megállapítható, hogy a gépjármű vezetője úgy nyilatkozott, hogy a beszerelt lézerblokkoló nem volt bekapcsolva, vagy működésképtelen volt, így ennek az ellenkezőjét, tehát azt a tényt, hogy az adott helyen és az adott időben minden kétséget kizáróan az adott gépjármű, illetve a gépjármű vezetője okozta a sebességmérés ellehetetlenítését, pedig vádat tevőnek kell bizonyítania. Továbbá egy 2008. november 12-én tartott nyilvános tárgyalás során a Kalocsai Városi Bíróság a következő módon foglalt állást:
A Világszám internetes hírportálon is megjelent egy, a lézerblokkolók jogi státuszát elemző cikk, amelyben konklúzióként a következőt foglalták össze: " Így véleményünk szerint a traffipax blokkoló használata nem büntetendő. Amennyiben a közigazgatási vagy rendvédelmi szervek ezt a társadalomra veszélyesnek találják, indítványozni kell az említett kormányrendelet módosítását, nem pedig kiskaput keresgetni."
Esetlegesen felmerült további kérdésével kapcsolatban kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat, ahol készséggel állunk rendelkezésére.
|

















